Adventi koszorú

Roxfort, Tekergők, adventi koszorú, virgonc varázslángok.

(A történet a Remie-vel közös Remus/Sirius adventi naptárunk egy darabja, a teljes gyűjteménykét itt olvashatjátok. :))

– És minden vasárnap meggyújtunk egyet – fejezi be Remus a magyarázatot, hogy miért kapott otthonról egy koszorúval, termésekkel, aprócska díszekkel, négy darab gyertyával és beazonosíthatatlan funkciójú mugli szerszámokkal teli csomagot. Azt sejtette, hogy Sirius be akar majd segíteni, ha meglátja, min ügyeskedik, mert Sirius újabban minden alkalmat megragad, ha valamit vele csinálhat, de hogy James és Peter is, az… Hát, tulajdonképpen számított arra is. Egyedül az lepte meg, hogy a barátai milyen könnyen rábólintottak a varázslatot nem használunk-szabályra.

És hogy annyira nem is bénáztak sokat, mint azt előzetesen hitte volna. Annyira.

A földön ülnek, komoly kis körben a koszorú körül, mint valami titkos szövetség; körülöttük fahéjrudak és szárított narancs- és almakarikák, csillagánizs virágok, tobozok, dióhéjak és mélyvörös bogyós termések, apró szalmadíszek, csillogó gömbök és mézeskalács figurák, filcdarabok, szalagok, ollók és ragasztóstubusok szanaszét.

A koszorú alakul.

James épp egy piros sapkás tobozmanót ültet egy fahéjszánkóra – kilóg a nyelve hegye a feszült koncentrálásban, ahogy a zseníliakarokat és lábakat a helyükre igazítja. Elrendezi végül a rojtos sálat is, majd elégedetten hátradőlve felszusszan. Peter az ujjait is összeragasztózta nagy buzgalmában, elbűvölve húzgálja le róla a hártyás réteget; olyan, mintha a bőre volna, mint valami háborús hős a sebeit, büszkén mutogatja a többieknek. Siriusnak ragasztófoszlányok és szalmaszálak gabalyodnak a fahéjporos tincsei közé. Masnit köt a koszorúra, pirosat. Sirius nem tud masnit kötni. Sirius a cipőjét se tudja úgy megkötni, hogy az egyik oldal ne legyen röhejesen kurtább, mint a másik. Remus megmosolyogja. Mellé hurkolja-kanyarítja aztán aranyból a masni aszimmetrikus tükörképét – így, a kettő együtt tökéletes, mutatós, egyedi, és minden (na jó, majdnem minden) elfogultság nélkül: szép.

Csinos kis koszorú, szemlélik büszkén-kimerülten a munkájuk gyümölcsét; kicsit talán zsúfolt, de sok szeretet kis helyen is elfér. (Elég bizonyíték erre, ha valaki a szobájukban körbenéz...)

Beosztják a gyertyákat: James lecsap a legelsőre, Sirius sem akar nagyon lemaradni mögötte, Peter lesz a sorban a harmadik, Remus nem tülekszik; eleve az utolsót szemelte ki magának. Gyors tanácskozás után kiegyeznek a természetesnél biztonságosabbnak ítélt varázslánghasználatban – mindnyájan tudják, hogy Remusnak beleszakadna a szíve, ha a koszorú véletlenül porrá égne.

Négy vasárnap fénypontja lesz a gyertyagyújtás.

Az első héten egyedül nyújtózik-türelmetlenkedik James gyertyájának lángja; felváltva beszélnek hozzá, hogy ne legyen magányos. Szombat este már csitítani kell, megpörköli a mellette kunkorodó szalag végét izgalmában. Sirius gyertyája az ébredése pillanatától fogva gyanúsan nyugodt. Az éjszaka is feltűnően eseménytelen, csak Peter jegyzi meg egyszer viccelődve, hogy a két lángocska olyan, mintha összedugott fejjel sutyorogna.

A második hét hétfőjén arra kelnek, hogy a lángok megszöktek – egy teljes napig nem találják őket. Napközben valaki felgyújtja a mardekárosok seprűit, bájitaltan órán pedig Piton üstje alatt váratlanul olyan intenzitással csapnak fel a lángok, hogy a dudordagasztó szirup menten felforr és szétfröccsen; a fiú óriási kelésekkel kerül a gyengélkedőre. Este egy kóbor varázsláng töltekezik-sziesztázik a Griffendél klubhelyiségének kandallójában táncoló tűzcsóvák melegében, élvezi a jól megérdemelt pihenést egy hosszú és eredményes nap után, miközben egy másik a szőnyegen Lilyvel játszik; vidáman kergeti és habzsolja a lány pálcájából előszökkenő fürge szikrákat. Illik a hajához.

– Az az én tüzem… – James leesett állal vigyorog. Ritka idétlenül néz ki, csoda, hogy a nyála nem csorog.

– Mi?

– Tűzben égek érted – zengi.

– Aguamenti – feleli Lily.

– Pedig illett a hajához – dünnyögi ábrándosan James, ahogy csöpögve-tocsogva becsoszog a szobába, pálcája hegyén fénykarikákból szőtt rabláncon vezetve maga előtt a két elcsatangolt lángot. Ártatlanul pislákolnak. Sirius szerint megérdemelnek még egy esélyt – meg hát amúgy is érdekes kísérlet lenne, hogy vajon meggyullad-e a vastag zsírréteg Pipogyi haján, vagy már viaszként funkcionál, de Remus határozottan koszorúfogságra ítéli mind a két lángot. Azzal a csendes határozottságával, amivel senki nem mer ellenkezni.

A harmadik héten Peter a soros. Remusnak eszébe jut, hogy a harmadik gyertya valamiért más, mint a többi, de a miértekre nem emlékszik, így a barátainak inkább meg sem említi.

A negyedik vasárnapra eltűnnek a pálcáik. Remusnál volt egy doboz mugli gyufa, annak is nyoma veszik, sőt, rejtélyes módon még James kincsként őrzött mugli öngyújtójának is lába kél. Még rejtélyesebb, hogy miért nem aggódik érte. Mindenesetre nincs más megoldás, Sirius lángja engedélyt kap, hogy elhagyja a helyét, és meggyújtsa a negyedik gyertyát – Remusét. Csábító táncot lejt üdvözlésképpen, hús-vér gazdája pedig szégyentelenül leutánozza. Remus arca úgy ég, mintha a gyertya kanócával együtt az is lángra lobbanna.

Együtt lobog mind a négy láng, meghitt, békés kis körben: egy izgága-kócos, egy büszke-délceg, egy apró-zömök és egy karcsú, szelíden simogató.

Körbeülik a koszorút, gyönyörködnek benne. Megfoghatatlan báj és békesség sugárzik belőle – ilyen lehet a mugli varázslat. Odakint sűrűn havazik. Reszketőn egymáshoz hajol és összekapaszkodik két gyertyaláng, ahogy Sirius ujjai tétován megcirógatják Remus kézfejét, majd felbátorodva bebocsájtást kérnek a tenyerébe.