Törések

150 szó. Nem vidám. Remus-Holdsáp, átváltozás, Sirius emlék, Sirius elvesztés, valamikor az azkabani évek legelején.
A rajz play-it-snufkin munkája.

A csontok roppanása a legrosszabb.

A fájdalom tompa sajgássá állandósul, a tétova fénnyel pulzál, ahogy lassan kinyitja a szemét, és a felkavart porszemek táncán túl a kezére mered; és ott a vér, a szaga fojtón körbelengi, ragacsos és fémes, ott alvad a körme alatt és ott poshad a nyelvén, azt lesikálja és felöklendezi - csak a dühödt töréseket és jajduló reccsenéseket nem tudja túlüvölteni.

Azok ott visszhangoznak a fejében, holdtöltétől holdtöltéig; napközben a fülére szorítja a kezét, és nem gondol rá, nem-gondol-rá, és éjjel, mikor az átizzadt ágyneműt az öklébe gyűrve felriad, csak azt tudja, hogy valami eltörött.

Mert Sirius tudta, hogyan ragyogja be azokat a fényeket, Sirius képes volt megfogni azt a kezet és megcsókolni a szétmart ajkakat, Sirius egyetlen érintéssel elsimította a fájdalmat, és egyetlen szóval (a nevével, a nevét mondta mindig először) elcsitította azokat a hangokat.

És Sirius (az a Sirius) talán sosem volt igaz.