Féltékenység

Nyár, napsütés, hőség, félmeztelenül motort bütykölő Sirius, 'féltékeny' (pontosabban durcás, mert el van hanyagolva a drága) Remus, még 'féltékenyebb' Sirius, legféltékenyebb hölgyközönség.

 

Órák óta bütyköli azt a motort: eltökélt megszállottsággal, fittyet hányva a rekkenő hőségre - és valami érthetetlen, rá mégis annyira jellemző, konok szeszélyből mugli szerszámokkal dolgozik. Gyöngyöző verejtékcseppek csillannak napbarnított bőrén, karjain zavarba ejtő tökéletességgel domborodnak ki a szálkás izmok. Időnként hátraveti hosszú haját, és ilyenkor cinkos pillantással és halvány mosollyal ajándékozza meg a szomszéd kertből vágyakozva figyelő mugli lánycsapatot.

Az egyik ilyen alkalommal aztán felegyenesedik, végtelenül lassú és érzéki mozdulattal kibújik olajfoltos atlétájából, majd egy látványos sóhajtás kíséretében finoman végigsimít a mellkasán, és ujjait az övébe akasztva, lejjebb tolja csípőjén a nadrágot. Könnyed, ráérős léptekkel járja körbe a motort, lehetőséget adva ezzel hölgyrajongóinak, hogy minden szögből alaposan megcsodálhassák kisportolt felsőtestét.

Ez az a pillanat, mikor az eddig a konyhaablakból szemlélődő Remus megelégeli Sirius Black előadását, és arcán durcás kifejezéssel, kezében pedig egy üveg jéghideg ásványvízzel kisétál a kertbe.

- Befejezted? – korántsem olyan szemrehányó a hangja, mint szerette volna, és kedvese természetesen nem hallja a kérdésben csengő kétértelműséget.

- Majdnem – paskolja meg elégedetten az átforrósodott bőrülést. – Már csak egy kis bűbáj, és repülünk, Holdsáp: te és én, szabadon, bele az éjszakába… Ó, hoztál nekem inni? – kikapja kezéből az ásványvizes palackot, és mohó élvezettel kortyol a hűsítő italba. Aztán hátraveti a fejét, a maradék vizet arcára, hajára locsolja, a műsor zárásaként pedig megrázza sűrű, fekete tincseit.

A korhatáros filmek felvezetőjének is beillő jelenetsor láttán Remus épp valami frappáns kis megjegyzésen gondolkodik, amiben fülledt erotika helyett sokkal inkább egy ázott, neveletlen eb kap szerepet, mikor tekintete a kerítésen túl vihorászó lányokra téved. Rájuk kétségtelenül hatott párja kis bemutatója, mert most szempillájukat szaporán rebegtetve, kacéran pislognak feléjük - és Remus egészen zavarba jön, mikor ráébred, hogy immár ő is a kíváncsian vizslató szempárok célkeresztjébe került.

Sirius követi párja pillantását, és villámgyorsan felméri az új helyzetet. Gyanús fény lobban tekintetében, kísértetiesen hasonló ahhoz a fajtához, ami a roxfortos években rendszerint egy jól kifundált csínyt (és egy hét büntetőmunkát) előzött meg.

Szívdöglesztő mosolyt villant a lányok felé, mire azok idétlenül kuncogni kezdenek - aztán egyikőjük ijedten felsikkant, ahogy a jóképű, fekete hajú fiú szenvedélyesen megragadja vékony, szelíd arcú társa derekát, magához rántja, és megcsókolja: hosszasan, hevesen és birtoklón. Egy másodpercre lopva felpillant, majd a közönség arcára kiülő döbbenetet, iszonyt és irigységet látva, elégedetten hajol vissza szerelme szájára.

- Ezt most… miért kellett?! – nyögi bele a csókba Remus, és annyira édes, ahogy szemérmesen ügyetlenkedve igyekszik kiszabadulni a karjaiból, hogy Sirius felnevet, és még szorosabban, még szerelmesebben öleli magához.

- Gyűlölöm, mikor így legeltetik rajtad a szemüket – suttogja, és apró, csiklandós puszikat lehel kedvese nyakára. A karcsú test erőtlen ellenállása mintegy varázsütésre foszlik semmivé, megadóan simul hozzá, és hagyja, hogy lassú léptekkel a ház felé terelje.

Ujjai már derekának felhevült bőrét simogatják, egyre feljebb és feljebb kúszva gerincvonalán, míg végül egy távolról is jól látható, íves mozdulattal a hátuk mögé dobja Remus pólóját. Elborzadó hördülést és sóvárgó sóhajokat egyaránt hallani a szomszédból, ahogy a kinyúlt, szürke anyag pajkos libbenéssel a küszöbön landol - aztán Sirius berúgja maguk mögött az ajtót.